Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok a nyakába varrják Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…

Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra?
Képesek lesznek meglátni a szívükkel azt, ami a szemnek láthatatlan?

Merülj el a történetben és hagyd, hogy a te szívedhez is szóljon Róka és a Kisherceg új, mai üzenete.

Nem találkoztam még korábban az írónővel, ciki vagy sem, de még egyáltalán nem olvastam tőle semmit, illetve az élmény is friss. Átalában akkor olvasok, ha utazom és most volt időm, úgyhogy egy nap leforgása túlrágtam magam rajta. Kellemes kis könnyű nyári olvasmány, de sokszor éreztem úgy, hogy nem én vagyok a célközönség. A téma választása egyébként megnyert, a fülszöveg és a borító is. Talán, ha lehetőségem lett volna korábban olvasni akkor teli találat lett volna. (2017-es egyébként, esélyem sem volt akkor olvasni amikor célközönség lehettem volna) A középiskolába kerülésemkor és az első szerelem idején nagyon nagy sikere lett volna nálam. Helyenként láttam magam Rókában, hiszen én is ennyire lázadó voltam pár évvel ezelőtt, de most úgy érzem, hogy nagyon túl volt tolva a karaktere, nézzük meg őt egy kicsit közelebbről. Próbálok nem igazán spoilerezni, csak nagy vonalakban írni olyanokról, ami már a fülszövegből is kiderülhet.

Szóval először is eléggé meglepett, hogy a 21. században, hogy viselhet meg egy lányt ennyire a szülei válása, hiszen már mindenhol ez követi végig az életünket, már az óvódától kezdve. Valószínűleg ez nekem csak azért ilyen nagy meglepetés, mert én eléggé könnyen vettem amikor a  szüleim szétmentek és egyikükkel sem mertem volna így beszélni, ahogy ő tette több alkalommal is, akkor sem ha haragudtam rájuk, pedig egy időben én is elképesztően szabadszájú voltam. A nemtörődömség viszont már egyenesen felidegesít, pláne az ennyire mindegy, hogy mi van velem féle. Egy kicsit talán túlreagálta ezt a válás témát. Mondjuk hozzátenném, hogy a szülei sem könnyítették meg a dolgát. A másik nagy csapásnak Róka életébe nincs nagyon belátásom, mélyebben szántó véleményt, ha akarnék sem tudnék mondani róla, illetve nem is lövöm le a dolgot, akit érdekel elolvassa.

Rozanna karaktere sem volt a kedvencem, de érdekesnek gondolom, főleg azt, hogy miképpen jelenik meg, tényleg szépen vitte át az írónő az eredeti műből a tulajdonságokat.

Kishercegből viszont úgy érzem, hogy keveset kaptunk. Nagyon kedves, lelkiismeretes fiú, tipikusan az akire minden lány azt mondogatja, hogy ilyen fiút szeretne, aztán persze kosarat adnak neki. Céltalan, mint minden tizenéves és éppen ezért kíváncsi is. Talán ki merem jelenteni, hogy azok ellenére, hogy Róka nagyon emlékeztet a pár évvel ezelőtti önmagamra Kisherceg volt a kedvenc karakterem. Rókát pedig hol szerettem hol utáltam.

A mellékszereplőkre úgy érzem kevés hangsúly lett fektetve. Bár, mint már említettem egészen kiakasztó volt Róka szüleinek a viselkedése. A múltjában felbukkanó személyekkel mintha pedig találkoztam volna már egy másik életben. Az osztálytársak egész szerethetőek voltak, talán róluk is olvastam volna egy kicsit többet.

A nevek kreálása egyébként nagyon szellemes volt, kifejezetten bírtam, miután megtudtuk a miértjüket, addig erőltetettnek éreztem. Idővel karakterek is egészen szépen átjöttek nekem. Kisherceg utazásai is nagyon hasonlóak voltak az eredeti műhöz, de nem mondanám, hogy oda voltam érte. Összességében azt tudom mondani, hogy aki szerette az eredeti könyvet, talán ezt is fogja. Megbánni nem hiszem, hogy megbánná ezt a pár belefektetett órát, már csak az utalások és a párhuzamok szempontjából sem. Azt viszont nem tudom, hogy valaha újra elő fogom-e venni, talán annyira nagy benyomást nem tett rám. A poént pedig lelövöm: Rókát meg lehetett szelidíteni.

Ha esetleg olvastad és van pár perced, kérlek oszd meg velem te is a véleményed.